Kaliber Műszer- és Méréstechnika Kft.         Keresés ⁄ Szószedet
Főlap Elérhetőségeink Magunkról Termékeink Méréshatár választása Minőségbiztosítás
 
Magunkról  

A gyárat 1924-ben alapították. 1948-90 között állami vállalatként működött. 1963-ban a Magyar Optikai Művek hatáskörébe vonták. 1986-ban ismét önálló vállalatként tevékenykedik. Az 1990-es évek elejére esett a korábbi állami vállalat magánosítása és tevékenységének ésszerűsítése. Ekkor kapacitását és termékszerkezetét  összhangba hozták az új piaci lehetőségekkel és követelményekkel. Most a cég egy lényegesen kisebb, de  sokkal termelékenyebb és intenzíven fejlődő Kft.


Tevékenység
A cég kezdettől fogva a finommechanika és nagypontosságú technikák területén működik, és különféle mérőműszereket gyárt. A 60-as évek elejétől fogva foglalkozik mérőcellák, mérlegcellák és a kapcsolódó mérőműszerek fejlesztésével és gyártásával. Az elektronikus erő-, tömeg-, nyomás és nyomatékmérés területén a KALIBER-nek mint fejlesztőnek és gyártónak beszállítóként nincs konkurenciája Magyarországon. A mérőcellák és műszerek mellett különleges mérlegek kialakítása valamint elektronikus mérlegelő, keverő és adagoló rendszerek kifejlesztése is a tevékenységi körébe tartozik. A KALIBER gyártmányválasztéka rendkívül nagy, igen gyakran egyedi gyártás történik.
 
Mérőcella, mérlegcella, műszer, nyúlásmérő ellenállás, nyomatékmérő, nyomásmérő, kiegészitő elemek, darubiztonsági rendszerek idomszerek széles választéka. Kaliber kft.
 

Mérőcella, nyúlásmérő, műszer, idomszer